Dramatic New Scenes For  Celebritariaian Needs I.

Milyen ötletek születtek a Celebritarian két megtestesülése között, és hogyan alakult ez a látomás a Holy Wood éra óta?
Mindig is arra vágytam, hogy egy olyan világban éljek, ami sok más ember számára valójában nem létezik. Egy olyan eszmét kerestem--legyen az vallás, politikai párt, művészeti mozgalom vagy filozófiai irányzat, amit majd valamiképpen felfedezhetek; legyen ez akár a tudatodban vagy porosodjon valakinek a padlásán, mindenképpen nagyszerű kezdete lehet a történetnek. Ez a történet játszódhat a való életben, de szerepelhet egy könyvben vagy akár filmben is. Ezt az elvet követtem, amikor rábukkantam rengeteg különféle dokumentumra, amik végül elvezettek engem mindahhoz, amit a Celebritarian magába foglal, és amiben megtestesül.

Amikor ezt először akartam érzékeltetni egy regényben egyfajta metaforaként vagy példázatként szolgált, hogy bebizonyítsa, és pellengérre állítsa az összes különböző hitrendszer differenciáját és rútságát. Szintén magába kellett foglalnia a tömegkultúrában elfoglalt helyemet illetve az embereket, akik hallgatják a zenémet és azokat is akiknek ellenszenves vagyok,mert mélyen az általam kritizált kultúra részévé váltam-különösen Columbine ideje alatt. Kritizálnom és védekeznem kellett. Soha nem kellett a művészetemet védenem, mert a művészetemen keresztül védekeztem. Soha nem kellett magát a művészetet védenem.

Azt hiszem a Celebritarianizmus fogalmát, azok tudják a legjobban definiálni, akik érdeklődnek iránta. Ez nem azt jelenti, hogy nincs általános jelentése. Csupán azt jelenti, hogy azok az emberek, akik nem értik meg a lényegét akkor sem fogják érteni, ha elmagyarázzák nekik, habár nem hinném, hogy létezhet téves értelmezése. Az egy kissé bonyolult benne, hogy soha nem válhat hitvallássá valamiféle szervezettség nélkül, mivel sokkal inkább hasonlít a Dadára és a szürrealizmusra. Sőt, még abban a világban sem hisz amiben maga is létezik, tehát ezért még önmagában sem létezhet, hacsak nem ismeri el, hogy túl elvont ahhoz, hogy definiálni lehessen. Ekkor egy komplett tudathasadássá válik, ahol elveszel önmagadban.

Ellazulni és elveszni önmagadban: ez egyfajta központja annak ahol most megtaláltam az életemet. Úgy érzem, az életem most sínen van és az elemei magukba foglalják a hírnév gondolatát (being a celebrity)—ez valószínűleg a legjelentéktelenebb alkotóeleme a szónak, bár úgy tűnik ez a legkézenfekvőbb, leglényegesebb pontja, hisz már szinte egy szójáték. Ez számomra inkább visszatekintést jelent mindarra a művészetre, amit alkottam, megvizsgálva kultúránk azon vágyát, hogy kedvünket leljük -- akár elfogadott akár nem -- az elmúlás bűnös imádatában; a mártíromság imádatában, a hírnév bármi áron való megszerzésében és hogy akkor halj meg mikor elég ember nézi. Ez az eszme, amelyet elültettek az emberek fejébe létrehozott egy kultúrát, ami eredményezte John F. Kennedy meggyilkolását; ami eredményezte Oklahoma bombázását; ami eredményezte Harrist és Kleboldot és ami eredményezte a 9/11-i terrortámadást. Az emberek kitűnően felismerték, hogy mindig pontosan megkaphatják, amit akarnak és mi mindig hajlandóak leszünk ezt megadni nekik. A Celebritarianizmus megérti és beismeri ezt.

Bizonyos értelemben ez a művészet újságírói megközelítése, egy támadás és egy kiteljesedett, tökéletes vágyakozás, ami arra irányul, hogy lerombolja mindazt, amivé az újságírás vált. Ha egy folyóirat lenne, valami olyasmi lenne, ami tüzet fog mikor kinyitod és megégeti a kezeidet, mert ezt érdemled, amiért elolvastad. Ez egy kisebbfajta magyarázat arra, hogy hagyjuk, hogy emberek mélyebbre  hatoljanak, mint szeretnének. Azért választottam a Celebritarian Corporation elnevezést, mert úgy gondolom ez további iróniával látja el azt, amit kifejez. Művészek csoportja, ami folyamatosan bővül, és ahol mindannyian összetartozunk. Az emberek életük azon szakaszában mikor eleget teljesítettek ahhoz, hogy eljussanak arra a pontra ahová mindig is vágytak--néha nem veszik észre, hogy már elérték azt amiért egész életükben dolgoztak. Én szerencsétlenségemre már majdnem kihagytam azt a részt, ahová egész életemben vágytam. Már majdnem elértem erre a pontra és fel akartam adni a csalódottság és a negatívumok miatt, ami úgy borult rám, akár egy nedves takaró.

Rengeteg változás történt. A dolgok mágikus, megmagyarázhatatlan módon alakultak a múltban, és szakaszonként szertefoszlott az az érzés, hogy minden összekapcsolódik. Azt hiszem megfontolandó, hogy kikkel veszi körül magát az ember. Anélkül, hogy siránkoznék azokért a nehézségekért, amiken keresztülmentem, úgy vélem eltelt egy év azzal, hogy befejeztem egy nagy jelentőségű turnét és tárgyaltam a zeneiparral, illetve az emberekkel, akik menedzselnek engem. Úgy tűnt, senki sem hisz azokban a dolgokban, amiket a zene mellett akartam csinálni. Azonban mikor véghezvittem őket nagyon kifizetődőnek és eredményesnek tűntek, és ez azért van, mert jórészt teljesen egyedül vittem őket véghez. Szerintem az emberek sokszor félnek attól, hogy pótolhatóvá és jelentéktelenné válnak.

Természetesen van egy másik, teljesen különálló probléma. Van egy együttesem, aminek a tagjai a barátaim, és ha én abbahagyom a zenélést, nekik aggódniuk kell, hogy mihez fognak kezdeni azután. Ezt nagyon nehéz figyelembe vennem, mert felelősséget érzek sokmindenért--különösen Pogoért (Madonna Wayne Gacy). Tettem neki egy ígéretet, amit soha nem fogok megszegni: mi soha nem fogunk különválni, mert együtt kezdtük el ezt az egészet és történjék bármi, ezen nem fogunk változtatni. Ha ő vissza akar vonulni, hogy tudományos könyveket olvasson, és katonákkal játsszon a színpadon, én megértem. Ő egy igazi tehetség. Úgy vélem van még rengeteg elkallódott tehetség és felhasználatlan kreativitás. Mikor albumot készítesz, csinálnod kell hozzá egy fotósorozatot és kiválasztasz egy vagy két képet valamiből, ami jóval több ötletet tartalmaz, és ez frusztráló lehet, mert eltekintve az anyagi gondoktól, megvan benned a kreativitás, csak nem tudod hová tenni. Ez nem illeszkedik be a rock’n’roll zeneipar korlátai közé, mert az embereket nem nagyon érdekli a kreativitás. Mikor azt mondom „emberek” azokra az általános értelemben vett emberekre gondolok, akik bárkik is legyenek, megveszik a lemezeket, amiket mindannyian gyűlölünk. Felteszem, ha ott állnék a példaképeim, Andre Breton és Salvador Dalí mellett, ők azt mondanák: „Azok az emberek nem léteznek. Ez az egész egy komédia”. Ahogy az I. Világháborúban is tették, mikor azt mondták, hogy az emberek nem haltak meg, csak színészek voltak.

A szürrealizmus hatása a világra úgy vélem olyasmi, amit magától értetődőnek tekintünk, mivel Hitler száműzte a szürrealistákat Európából, mert veszélyt jelentettek az európaiak gondolkodásmódjára. Ők egy másfajta valóságot mutattak be, egy természetellenes világképet; másként festették le a dolgokat, mint ahogy az emberek látták őket; a képzelőerejüket használták a munkához, különböző eszközökkel készült alkotásokat hozva létre. Ezt mindenki degeneráltnak tekintette. Amerikába jöttek és mindent elkövettek Marcell Duchamptól kezdve egészen néhány olyan szürrealista  kiáltványig, amik olyan dolgokat tartalmaztak, amik Harris és Klebold naplói mellett sem tűntek volna furcsának, mert bombasztikusak voltak és a legkevésbé sem féltek kinyilvánítani a gondolataikat. Manapság ilyet ritkán látni. Talán megfigyelhető az undergroundban, amire sajnos csak kevés ember figyel. Soha nem láthatod a föld felett, hacsaknem valamilyen póz, amit csupán kereskedelmi célokból vettek fel.

Megpróbáltam ezt megőrizni az én időmben, de rá kellett jönnöm, hogy ennél többet kell tennem. Nem fogom befejezni a zenénél. Ez egy fordulóponttá vált. Rá kellett jönnöm, hogy a dolgok lehangolódnak és összeomlanak körülöttem, és ezt hagynom kell. Hajlandónak kell lenned arra, hogy elérd a mélypontot, és vagy holtan végzed, vagy az emberek, akik bármilyen okból--elpusztíthatnak téged; akár szándékos, akár nem, le fognak ugrani a hajóról félelmükben vagy elsüllyednek veled együtt. Pusztulásba fogják taszítani önmagukat. Bizonyos értelemben ez történik az életemmel, többnyire az üzleti világommal, ami mindig is idegen volt számomra. Nem vagyok hiszékeny, sem megbízható és ostoba. Író vagyok és művész. Nem akarok aggodalmaskodni a számolgatás és egyéb hasonló dolgok miatt. Nem akarom, hogy kihasználjanak azok az emberek, akik nem hisznek bennem, és arra késztessenek, hogy hamis indítékokért tegyek meg dolgokat. Ha tisztázod azt, hogy nem csinálhatod azt, amit akarsz-- tulajdonképpen nem csinálsz semmit és rövidúton teljesen el fogsz tűnni a világból- ekkor kezded igazán felismerni kik a valódi barátaid. Úgy érzem a kapcsolatom az igaz barátaimmal szilárdabb, mint valaha, mert ők mellettem állnak és azt mondják: „Rendben, ha ezt akarod csinálni, mi veled tartunk, mert te hoztál minket ide, és mi veled akarunk maradni.”

Örülök, hogy a viharfelhők elvonultak, most már minden sokkal biztatóbbnak tűnik. Ezen kívül épp most dolgozunk az új lemezen--és feltételezem ez a legfontosabb, amit közhírré kell tennem. Az év folyamán körülbelül 20 dalt állítottunk össze--és amikor azt mondom, állítottunk ezalatt főleg Timet értem(Tim Skold). Tökéletesítették a dalokat és most már csak a vokált kell hozzáadni. A zene egy titkos helyről származik és ott is keletkezett. Ez tényleg valami olyasmi, amit elrejtettünk a világ elől, mert nem akartuk, hogy az tudja mi fog következni. Úgy találom, ez az album lesz az egyetlen, ami a filmek azon részéhez hasonlít, ahol minden megváltozik, majd boldog vagy szomorú befejezés következik. Ez az a pont, ahol minden különböző irányban halad.

Most leginkább úgy érzem magam, mint mikor a Mechanical Animalst készítettük, mert az is egy ehhez hasonló drasztikus változás volt egy egészen más irányba. Az a lemez egészen másképp íródott egy egészen más céllal. Két oldala volt: egy szinten gúnyos, de magába kellett foglalnia zenei elemeket is. Fejet kellett hajtania mindazok előtt, amit serdülőkoromban kedveltem: a Kiss, David Bowie, a Queen, T-Rex és Iggy Pop előtt. Rengeteg lusta és ostoba újságíró feltételezte, hogy nem volt elég intelligenciánk ahhoz, hogy újra valami hasonlót alkossunk, a lemez tehát csak egyfajta származék lehet. Ez csak fokozta az album komikumát, mert szembeszálltam az emberek azon elvárásaival, hogy olyan legyek, amilyennek ők akarták: egy áruba bocsátható rock sztár, aki pont belepasszol egy könnyen behatárolható kis csomagba.

Ez az album rengeteg különböző helyről származik, de én inkább romantikus lemeznek hívnám, és nem abban az értelemben, hogy kéz a kézben sétálunk a holdvilágnál, hanem abban a beteljesületlen vágyakozás értelmében, hogy másik helyen vagy időben légy, ahová úgy érzed, jobban illenél. Ez olyasmi, amit mindenki átélt már. Szintén rengeteg időt töltünk az arra irányuló sóvárgással, hogy ezt megoszthassuk valakivel. Ez a küzdelem, amit keresünk. Nem hasonlít semmihez, amit idáig alkottunk. Bizonyos értelemben nagyon sötét is. Azt hiszem, valószínűleg nagyon gitárorientáltnak, dallamosnak fogják tartani és majdnem rock’n’roll lemeznek, mert úgy hangzik és olyan érzéseket kelt, mint egy banda alapítása. Szintén magába foglal majd néhány szürreális elemet, amelyek egy olyan bizarr helyre dobják, ami nem igazán illendő.