Dramatic New Scenes For Celebritarian Needs II.

Végtére is mit fog felölelni és feltárni ez az új Celebritarian mozgalom? És ennek megfelelően mit tervez, milyen hatást fog gyakorolni a világra?
A MarilynManson.com drasztikusan át fog alakulni valamivé, ami ábrázolja a szórakoztatás minden olyan formáját, amit gyakran elvesztegetnek és elfecsérelnek mindazok, akik élnek vele. Szeretném látni Pogo ötleteit – a fényképeit, amikről senki sem tud; a zenei sorozatát a kb. 20 láncba kapcsolt billentyűzetről, ami már vagy egy éve letölthető az internetről – így az emberek akkor tájékoztathatják vagy szórakoztathatják magukat amikor csak kedvük van hozzá.

Azt akartam, hogy a website olyasmi legyen ami csak önmagáról szól. Nem azért van, hogy egy albumot reklámozzon. Nem népszerűsít semmit a saját létezésén kívül. Egy álláspont, amit azért akarok létrehozni, hogy igazoljon egy kérdést. Ez nem afféle reakció, hogy „Ó, nem játszanak majd az MTV-n” vagy „nem játszanak majd a rádióban”. Egy állásfoglalás amellett, hogy azt mondom: „Azt akarom, hogy így halljanak és lássanak; és ezt itt most megtehetem. Ti pedig srácok eljöhettek és megnézhetitek.” Senki nem fog megállítani titeket, senki nem fog megállítani engem. Ez a fajta szabadság ritka manapság és megéri harcolni érte. Ezáltal megtanultam megbecsülni az internetet és az általa nyújtott lehetőségeket. Ez nem olyan naiv, mint azok az emberek, akik azt hitték, hogy meg tudják ezt tenni 10 évvel ezelőtt. A technika most már lehetővé teszi számunkra, hogy elássuk az embereket mindennel, amit csak akarnak, és a tény, hogy mindenkinek van lehetősége arra, hogy művésszé váljon sokakat megrémít, hogy munka nélkül maradnak. Akárhogy is, azt hiszem, ez majd egyből rámutat azokra az emberekre, akik a legkreatívabbak. Mindannyian hozzáférhetünk a lapátokhoz, de ez nem tesz mindnyájunkat sírásókká.

Úgy vélem, ez majd egy újfajta szemléletmódja lesz a dolgoknak. Új módja annak, ahogy egy együttesre tekintünk. Ilyesmi lesz: „Hát, azt hittem ez egy rock n roll banda, de most filmet forgatnak”. Vagy: „Azt hittem performance művészek, de most könyvet írnak.” Azt akarom, hogy megtehessük bármit is szeretnénk, mikor megszületik az ötletünk hozzá, mivel rendelkezünk ezekkel a kreatív emberekkel. Ezáltal képtelen vagyok válaszolni az afféle kérdésekre, hogy „Tehát ki fog játszani az albumon? Ki fog játszani élőben?” Nem tudom, amíg meg nem történik.

Ez egy teljesen más világ. Minden megváltozott, ráadásul egy hét leforgása alatt. Megváltoztatod a környezetet magad körül és az hirtelen pozitívvá válik, mindezek az újdonságok megnyílnak előtted és minden a helyére kerül, ahogy azelőtt még soha. Van, hogy ez az egész ijesztő és úgy érzed mintha egy sziklaszirt peremén állnál, de aztán felismered, hogy senki más nem állhat annak a szirtnek a peremén, és te nem fogsz lezuhanni. Azt hiszem ez lesz a legizgalmasabb szakasza annak, amit csinálunk. Az emberek, akik panaszkodnak, vagy akik szeretik kétségbe vonni azokat az alapvető dolgokat, amik körül forog az életük – ők  még mindig keresik az identitásukat. Talán most majd megtalálják, talán nem. Úgy vélem a Celebritarian jelmondat legprecízebben megfogalmazott változata így hangzik: „Azoknak fogjuk árulni az árnyékainkat, akik benne állnak.”
Miért döntött úgy, hogy Lorianne keresztjét használja fel a Celebritarian lap átalakításánál, és milyen jelentőséget tulajdonít ennek az ősi szimbólumnak?
Lorianne keresztje némiképp másként értelmezhető, mint a miénk. Utóbbi jóval szimmetrikusabb és eredetileg a Holy Wood regény terveiben utaltunk rá. A fegyverek alkotta kereszt alatt a szavak elhelyezkedése alkotja a második vízszintes vonalat. Számomra ez több különböző tekintetben sok olyan dolgot fejez ki, amit egynek tekintünk mindazzal, amivel mi, művészek foglalkozunk. Én mindig is kettős keresztként azonosítottam és azt hiszem egyfajta komikus irónia övezi ezáltal.

Önmagában véve a művészeti mozgalom egy árulás azokra az emberekre nézve, akik nem hittek benne.  Visszanyúlik a kezdeti vallásos felfedezésekhez, többnyire azokhoz a mítoszokhoz, amikben az emberek valaha hittek vagy amikben hihettek egy különböző világban. Magába foglalja annak a gondolatát, hogy több Krisztus is létezhet, nem csak egy. Úgy vélem, nagyon sajátos, megdöbbentő kapcsolata van a Marilyn Mansonnal és mindazzal, amit a Celebritarian művészet fog képviselni.

Mit gondol, mennyiben különbözött volna a Holy Wood korszak, ha a regény egyidejűleg jelent volna meg az albummal?
Úgy gondolom, nem lett volna helyénvaló akkor megjelentetni, mert mindarról szólt, ami éppen akkor történt, ezért az emberek sehogy sem lettek volna képesek rátapintani a lényegére, mikor úgy elmerültek abban, amit próbáltam elmondani. A végén mindenképpen igazolták volna a könyv által felvetett kérdéseket, de ez nem sokat számított volna, kivéve, hogy elégtételt nyújt számomra azáltal, hogy tudatja velem, hogy helyesek voltak a megállapításaim.

Azt hiszem, a sztori egy része talán az elbeszélő videójátékok vagy a valósághű regények világában létezik – egy pont, ahol kísérleti alanyokká válva még jobban elmerülhetünk a történetben. Bizonyos értelemben eleinte a sztori többnyire rólam szólt, de úgy vélem, szólnia kell mindenki másról is, hogy meglegyen az az értéke, amit megérdemel. Fontos volt állni hagynom egy kicsit. Az életem egy nehéz szakaszát ábrázolja, így egy részem nem akar törődni vele; de mikor visszaolvasom, úgy érzem, büszke vagyok arra, amit képvisel. Azt akarom, hogy hatásosan érvelő alkotás legyen és talán ironikus is. A videójátékok – metaforákként vagy az erőszak modern bűnbakjaiként -- nagy szerepet játszanak a történet mondanivalójában. Nemsokára otthonra fog találni, de még nem mondhatom biztosra, hol. Csak próbálom megtalálni, hová illik legjobban.

Eltekintve Gottfried Helnwein-től és John Galliano-tól kik azok a művészek, írók vagy zenészek, akikkel még tervezi az együttműködést az új érában? Boyd Rice-szal például?
Akármikor találkozom Boyddal, mindig élvezem a társaságát. Az ismeretségünk vége az lett, hogy közös szenvedélyünkké vált a portugáliai Sintra, ami egy rendkívül mágikus, különös hely. Itt nyílt először lehetőség számomra, hogy elkezdjem forgatni a Phantasmagotia címet viselő filmemet; vagy esetleg a második részét annak amit csinálni szeretnék, ami a folytatás lenne. Ez az én verzióm a Lewis Caroll által írt történetekről (Alice csodaországban, Alice Tükörországban). Az ő szemszögéből, mint fényképész mesélem el a történetet, egy passzív szemlélőként, aki elrejtőzött a kamera mögött. Úgy gondoltam, legjobb lenne, ha a lencsén keresztül ábrázolnám a történeteket. Ez valójában egy kétfilmes projekt.

Azt akarom, hogy az első film nagyon eredeti, természetes módon lásson napvilágot. Előbb jelentették be, így némiképp helytelenül alakulnak majd a dolgok. Az oldalam létezik — és mostanában elégszer tekintettem meg a munka menetét ahhoz, hogy tudjam, azért lett létrehozva, hogy olyan hely legyen, ahol többet láthatunk még annál is, mint ami a filmben van; legyen szó akár előzetesekről, akár további elemekről, amik nem feltétlenül a filmhez készültek. Ha tetszik a film, rengeteg tudás marad még ott, hogy mélyebbre áshass.

Mindenkinek, aki szereti a rejtvényeket és a rejtett helyszíneket, amiknek én is megszállottja vagyok; amiknek maga Lewis Caroll is megszállottja volt — ezért is van, hogy ilyen nagy rokonszenvet érzek iránta. Az oldal olyan hely lesz, ami minden alkalommal más, mikor ott jársz. Ez talán hamis ígéretnek hangzik, de nem az. Olyasmi, amin annyi anyag lesz, amennyit találni akarsz és amennyi után elég bátor vagy kutatni. Körülbelül fél évet töltöttem azzal, hogy ezt elérjem. Bizonyos tekintetben ez az, amit csináltam ebben az évben. Néhányan ezt az időt egy lemez készítésére fordítják. Én egy website szerkesztésével töltöttem el.

A többi ember, aki közreműködik: John Galliano, akiről nem mondhatom, hogy annyira „munkatárs” lenne. Elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy a rajongója lehetek és egyben ő fogja tervezni az esküvői ruházatomat is—ami egy teljesen más, ijesztő téma, amiről nem szívesen beszélnék (nevet). Fel vagyok villanyozva, mert nagyon egyedi szerelést készített nekem. Egy kis létszámú, meghitt és hagyományos ceremóniát tervezünk. A személy, aki a papi teendőket fogja ellátni—vagy bárhogy is nevezzük—a személy, aki összead minket Ditával, nem más, mint az egyik legnagyobb hősöm és egy kicsit a mentorom is—Alejandro Jodorwski. Remélni sem merhettem volna ennél bizarrabbat vagy egyedibbet. A filmrendező, aki hatással volt az egész vizuális stílusomra… Ezenkívül még forgatni fogok vele egy filmet ebben az évben, ami a King Shot címet viseli, de most megkértem, hogy tartsa meg a szertartást, mert nem lesz legális Írországban. (?) Ő technikailag egy szent ember a nem mindennapi fajtából, és nem tudom elhinni, hogy bárki más tökéletesebb lehetne nála.
Fiaként bánik velem és akárhányszor olvasott nekem tarotból mindig bámulatosan pontos volt; néha a legjobb és néha a legrosszabb, de mindig igaz.

Visszatérve a többiekre, akik még közreműködnek: Helnwein, a tanácsadóm természetesen. Továbbá Charles Koutris, aki színész és festő (a Doppelherz operatőre). Januárban fogom elkezdeni forgatni a Phantasmagoriát, elsődlegesen Írországban, de később majd más helyszíneken is. Lily Cole, aki modell… Ő vörös hajú és nagyon jellegzetesek az arcvonásai, akár egy babának. A kép, ami Alice-ről élt a gondolataimban nagyon szorosan kötődött valakihez, aki vörös hajú, és mikor találkoztam vele és felfedeztem őt, kiderült, hogy hasonló személyiséggel rendelkezik, mint ez a karakter. Nyilvánvalóan én fogom játszani Lewis Carollt és rendezni a fimet Anthony Silva segítségével, aki a társszerzőm és a szerkesztőm. Hamarosan mindenki felfedezi majd az ő művészetét. Animátor és rengeteg félkész terve van. Pont olyan fura módon találkoztunk, ahogy akár te meg én is találkozhatnánk. Küldött nekem egy DVD-t a munkáiról, de nem találtam meg, csak egy évvel később. Mikor rábukkantam, teljesen elképesztett.

Steven Klein, egy divatfotós, aki valószínűleg nem akarná, hogy ezt mondjam, de utálná, ha az új Madonna-lemezen végzett munkája alapján ítélnék meg…Úgy vélem—mint Madonna-rajongó--,hogy valami igazán fantasztikusat csinált. A minap találkoztam Madonnával, mikor megnéztem egy részletet a filmjéből. Közvetlenül mellette ültem, ami még mindig izgalmas volt számomra. Nem vagyok annyira eltompult, hogy ez ne hozott volna izgalomba. A film elején, ha látta valaki—mutatták az MTV-n mikor azzal a prérifarkassal van és megtalálja azokat a csodálatos felékszerezett maszkokat és jelmezeket—azokért mind Steven volt a felelős. Ma elég szerencsés voltam ahhoz, hogy kapjak egy ajándékot tőle, mert elmentem a kiállítására, ami a sötétebb oldalát mutatta be a W Magazinban megjelenő, Brad Pittről és Angelina Jolie-ról készített fotósorozatának. Ez egy erőszakos, fekete-fehér, módfelett szemcsésre nagyított képsorozat volt és egy része a házasságon belüli erőszak teljes kirobbanását ábrázolta, amint azt mutatta, ahogy Brad a puskájával fojtogatja Angelinát.

Fura, mert találkoztam velük és beszéltem is Angelinával, hogy részt venne-e valamelyik film projektben. Valószínűleg inkább a másodikban, mert remélem, hogy ő az elsőrendű várományos a Vörös Királynő szerepére. Egyszerűen muszáj rávennem, hogy elvállalja. Azt tervezem, hogy nyitok egy galériát, ami sokkal átfogóbb képet mutat majd mindenről, amit csinálok—nem csak a festményekről, hanem a vázlatokról is és mindenről készítettem polaroid fotókat, hogy dokumentáljam a munka menetét. Számos képet csináltam már Angelináról. Tulajdonképpen többnyire megvesztegetés végett. Megkértek, hogy fessem meg a családi portréjukat. Nem tudom, hogy titkolóznak-e még, de most már köztudott, hogy ők ketten egy család (nevet). Azt hiszem ez elég különös, szóval érdekes feladat lesz számomra.

Brad Pitt, aki az egyik kedvenc színészem, élvezte és nagy hatással volt rá az a felvétel, amit abból az előzetesből mutattam neki, amit nemrég hoztunk össze a filmhez. Az előzetest önmagában és önmagából alkottuk meg, tehát nem szükségszerűen jellemző arra, amit a filmben látsz; az esztétikus, művészi részekre jellemző, és ez az, amit szeretek csinálni. Minden egyes részt élvezhető alkotássá tesz, ha mindenki beleadja a saját elképzeléseit és befogadja mindenféle marketing utógondolat helyett. Azt akarom, hogy minden művészi kifejezés legyen, mert ezzel kétségtelenül jobb foglalkozni a nap folyamán, mint tévét nézni.