Apokalipszis
niksy 2007.02.21. 12:36
Az Antichrist Superstar eredete, szimbólumai
Manson 1996 során kezdte el bemutatni az "õrtornyok" ideológiáját interjúiban, valamint az Antikrisztus szerepkörét mindebben. Donald Tyson, egy mai elismert okkultista író 1996. nyarán cikket jelentetett meg ezzel kapcsolatban a "Gnosis Magazine"-ban, "The Enochian Apocalypse" címmel. Tyson elmélete szerint az énoki mágia célja, hogy "elültesse az emberiségben azokat a rituális munkálatokat, melyek elkezdik annak az erõszakos átalakulásnak az idõszakát a jelenlegi és az elkövetkezõ eon között, melyet köznapi néven apokalipszis névvel illetünk."
Tyson azt állítja, hogy Dr. John Dee ezt a kiterjedt okkult rendszert és nyelvezetet - melyet angyali közvetítéssel kapott meg - soha nem értette meg teljesen. Ez nemcsak az a hatékony mágiaforma,amelynek Dee hitte, hanem "bevezetés abba, hogy hogyan nyíljanak meg a négy nagy Õrtorony bezárt kapui, melyek õrzõként állnak ellen a káosznak univerzumunk határainál." A kapuk belülrõl vannak zárva, a Föld oldaláról; csak egy emberi lény nyithatja fel õket. Dee azt hihette, hogy mindez veszélytelen, míg az Apokalipszis el nem következik Isten rendelése szerint, de Tyson úgy gondolja, hogy az Apokalipszis akkor következik el, amikor egy emberi mágus megszerzi mindazt a tudást és hatalmat, hogy bemutassa a 48 Énoki Kulcs teljes rituáléját. Ez a mágus az Antikrisztus.
Miután megvizsgálja Aleister Crowley munkásságát, Tyson egyetlen végsõ következtetést von le: az apokalipszis, melyet az énoki angyalok elõkészítettek, elsõsorban belsõ, spirituális esemény lesz, és csak másodsorban külsõ katasztrófa. Az Õrtornyok kapui mentális építmények. Amikor kitárulnak, beengedik Choronzont (a Sátán-Sárkány káoszi istenséget), de nem a fizikai világba, hanem felsõbb tudatunkba...
Manson egyetért ezzel a véleménnyel. Tyson következtetései könyvén, a Tetragrammatonon alapulnak (Llewellyn, 1995), mely tulajdonképp egy részletes tanulmány az énoki mágia és a kabbala kapcsolatáról. Ez a munka szigillumokat is tartalmaz, melyek a 24 angyal megidézésére és elküldésére hivatottak, akiket õ "a Szelek Szárnyai"-nak nevez, akik Krisztus trónját övezik, és akiknek neveit együttesen tartalmazza Isten nagy szent neve. Az a kis könyvecske, ami az "Antichrist Superstar" albumot kísérte, három jelet tartalmaz ugyanezek a jelek közül. A szigillumok mindegyike megidéz egy angyalt a kabbalista Életfa Szigorúság oldaláról (bal, nõi oldal - Geburah), és elküld egy angyalt az Életfa Kegyelem oldaláról (jobb, férfi oldal - Chesed).
HIHV, a Bak jele, Föld elem, a gyenge pontok meglelõje, a hûtlenek megbüntetõje; a szigorú Vabashiah angyalt idézi meg, és elküldi a kegyelmes Shabuel angyalt.
HVIH, a Halak jele, Víz elem, védelmezõ, kreatív, pszichikus, mindenre úgy tekint, hogy mások felelõsen cselekednek; a szigorú Vamediah angyalt idézi meg, és elküldi a kegyelmes Demuel angyalt.
VHHI, az Ikrek jele, Levegõ elem, felfed minden csalást, teszteli a barátságot; megidézi a szgorú Hiviah angyalt (a hazugságok angyalát), és elküldi a kegyelmes Vihael angyalt.
A jelek elhelyezkedésükbõl adódóan Mansonra, Ramirezre és Gacy-re utalnak. Manson mindig inkább választja a szigorú, mint a kegyelmes angyal formát. A Szigorúság a kabbalában az univerzum egyensúlyának nõi, bal fele. A nõi angyalok felelõsek minden manifesztálódott, strukturált formáért és ciklusért. Mérnek, korlátoznak, analizálnak, ötleteket és lehetõségeket hoznak (kreatív energia potenciált), álmok és rémálmok forrásai, félelem és fájdalom jár velük. Tekintettel a fájdalomra, mely az albumban meghúzódik....
Észre lehet venni azt is, hogy három elemet alkalmaznak, a negyediket, a tüzet nem. A "Shock-Symbol" azonban, a villámjel, mely az album és a turné fémjelzõje, nagyon hasonlít azonban ahhoz a jelhez, mely IHHV jele. Ez ugyanúgy Szigorúság angyalt idéz meg (Hazekiah) és Kegyelem angyalt küld el (Kazahel), az tûz elemet reprezentálja, és felfedi a hazugságokat, a szív titkait, leleplezi a hamis prófétákat, és megbünteti a médiát és a hirdetéseket hazugságaikért...
|